Na, szóval születésnap.
Semmi terv nem volt, délelőtt meglátogatott minket Papó, a gyermekeim apai nagyapja, ennek köszönhetően tetemes falusi hússzállítmányt volt alkalmam szortírozni és a fagyasztóba pakolni, mondhatnám, hogy csodás szülinapi program. Ebéd után viszont elmentünk fagyizni, ami azért a semminél több volt, kivéve, ami a kisebbik gyermekem déli alvását jelenti, mert abban a tekintetben inkább a semminél is kevesebb. Sebaj, ritkán látja Papó az unokáit, a többit meg megoldjuk, gondoltam én. Arra azért magam sem számítottam, ami ez után történt. Tudtam ugyan, hogy miután Papó elmegy, átjönnek Nóriék (én hívtam meg őket, nem szülinapozni, csak úgy). Azt is sejtettem, hogy nem minden lesz legális, amit hoznak, de legyen már mindenkinek (karácsony) szülinap, nagylelkűen szemet hunytam, és nem firtattam, miféle üdítőket nyom Nóri a gyermekeim kezébe.
És akkor most ugorjunk az időben néhány órát, pár sört (szigorúan a felnőttek esetében), és mintegy fél liternyit ebből a löttyből, amit a nagyobbik gyermekem kapott. Szerencsére a kisebbiknek csak gyümölcslevet hoztak, így őt csak az egyébként nem elhanyagolható mértékű alvásdeficit és maga az élmény vágta fejbe. A dolog egyébként akkor lett több mint gyanús, amikor a két felpörgött hatéves azt kezdte kántálni, hogy "ide a sört, ide a bort, ide a pálinkát, be akarunk rúgni". Valahol ott jött el a pont, hogy végre megnéztem, mit iszik a gyermekem. Idézem: koffeintartalmú fekete teából készült üdítőital.
Nos, mivel az én hatévesem még soha eddig nem kóstolt koffeint, nemhogy azonnal fél litert belőle, az extrém szülinapi élmány megvolt. A két nagy, mint a megvadult szamarak, söpört végig a lakáson. Órákon át nem bírtak leállni, a kicsi meg ment utánuk hol ide, hol oda, és jobb híján velük röhögött. Nagyon mókás volt, egészen addig, amíg el nem jött az este, és immár buli és Nóri nélkül lefekvéshez készülődtünk épp úgy, mint bármelyik másik napon. És itt most térjünk vissza arra a többire, amit az első bekezdésben említettem, és amiről az volt a véleményem, hogy megoldjuk. Mert már a déli alvás elmaradása is erős rizikófaktor a kicsinél, de tornádó Kari és szélvész Nóri végképp feltették az i-re a pontot, szóval nem mondhatnám, hogy az éjszaka eseménytelenül telt. Pavor bácsi kétszer tette tiszteletét (őrjöngő, önkívületi sírás), közben pedig tucatszor volt rám mászás, "anya, hol vagy?", részemről menekülés a másik ágyra, aztán vissza, mikor a gyerek oda is utánam jött, hogy a hátamon aludjon. Nagyjából éjfél körül jutottunk el arra a pontra, hogy már megértette, hogy NEM szeretem, ha a testemen alszik, de feküdjön inkább mellém, és fogom a kezét, ha az is megfelel. Mondanom sem kell, mennyire ébredtem kipihenten.
De legalább sosem felejtem el, az biztos. Ide a sört, ide a bort, ide a pálinkát, be akarok rúgni.
