Van ugye az az elmélet, hogy a dackorszakos gyermekedet hagyd minél többször dönteni kisebb dolgokban, hogy a nagyobbakban könnyebben elfogadja a te döntésedet.

Baromi logikusnak hangzik, be is vezettem.

Ennek köszönhetően nemrégiben sikerült egy kisebb hisztit átélni amiatt, hogy a zoknik közül történő választás kudarcba fulladt, ugyanis a "melyik zoknit szeretnéd ma felvenni?" kérdésre azt a - szerintem - meghökkentő választ kaptam, hogy összeset, és kisebb lázadás tört ki, amikor mégsem lehetett.

Tegnap pedig olyan nagyon jó fej voltam, hogy az itthon lévő két típusú kis dobozos szívószálas gyümölcsléből választhatott, amit meg is tett, ám amikor kibontottam, meggondolta magát, és cirkuszolni kezdett a másikért. Nem nagyon szeretek pazarolni, ezek ugye nem visszazárható cuccok, meg különben sem gondoltam, hog másfél órás földhöz verős hiszti lesz belőle, úgyhogy kitartottam, hogy márpedig ez marad. Amikor már kezdett csökkenni az ordítás, felajánlottam neki, hogy választhat hozzá színes szívószálat az itthoni készletből, hüppögve vigasztalódott a gondolattal, majd kibökte: "kéket". Jó, levettem neki a kéket, beledugtam a dobozba, nyújtottam felé, mire felkiált: "pirosat, pirosat!". Nagy levegő, egy szívószálat még talán el bírok pazarolni, kivettem a kéket, betettem a pirosat. Nyújtom felé, visítás: "Narancs, narancs!". Na itt kezdtem el érezni azt, hogy tökmindegy hogy mit csinálok, vagy én érzem magam szar anyának, vagy ő fog engem utálni, és különben meg aki a fenti elméletet kitalálta, az próbálja ki a fiamat egy hétre.