Három hónapja itthon vagyunk.
És még csak most kezdődik a nyári szünet...
Három hónap alatt szerintem mindannyian kicsit bekattantunk. Én például kocsit akarok venni, ami még soha nem fordult elő életemben, de a "jó nekünk az Inter City is" most nem játszik, viszont az sem, hogy egész nyáron itthon üljünk.
A nagyobbik gyerekem az imént fejezte be az utolsó iskolai feladatát. Már csak a bizonyítványosztás van hátra, hogy elmondhassuk, sikerrel elvégezte az első osztályt. A kicsi tegnap megkérdezte, hogy akkor Kari jövőre már mehet dolgozni? Hehe, hol van az még...
A nyári célunk, hogy az olvasáson kívül ne nyaggassam semmivel, azt is csak azért, mert tudom, hogy neki is jó lenne, ha végre önállóan olvasna. Na, nem mintha nem élveznék komplett ifjusági regényeket felolvasni, de azért mégiscsak más, ha az ember magának olvas.
Az írása ronda, mint egy hétéves fiúé, a rajzai csodával határos módon alig értelmezhetőek, cserébe úgy számol, mint egy harmadikos.
A kicsi meg elkezdte átaludni az éjszakákat, négy évesen már ideje volt, az utóbbi hetekben háromszor is megesett, hogy a saját ágyában ébredt. Persze lehet, hogy köze van hozzá annak a reflux elleni szernek is, amit este kap... a folyamatos hasáfájást elkezdtük kivizsgáltatni, volt az apjával lisztérzékenységi vizsgálaton, aztán kaptuk a gyerekorvostól ezt az ötletet az esetleges refluxra...
Én megtanultam piskótát sütni, ami azért jó, mert így megint stagnál a súlyom. Két születésnap volt ugyanis ebben az időszakban, szerencsére az enyém előbb, így a félig sikerült piskotával rendelkező somlói torta (amúgy ehető volt) rögtön engem illetett. A Dalmuséra egy csodaszép és nagyon finom Charlotte-tortát készítettem, magam sem hittem volna, de egyben is maradt meg minden, igaz, hogy piskótatekercsből megelőzte egy harmatgyenge próbálkozás, de legalább innen (volt) szép nyerni.
Aztán muszáj beszélnem még a cseresznyetermésünkről, ami 20 kg cseresznye kimagozását jelentette, plusz egy röpke 8 órás lekvárfőzést, égési sérülésekkel meg minden, ahogy illik.
A meggytermésünk szintén volt vagy 20 kiló, de az már a fagyasztóba ment... majd télen megfőzöm, ha elfogy a cseresznye.
Dolgozni nem járok be, itthonról keresem a pénzt, szerencsére ebben a munkahelyem is partner. Mi még nem is álltunk vissza a normál bejárásra, lehet, hogy nem is fogunk - úgy tűnik, a cég egésze rájött, hogy egyáltalán nem rossz ez így.
Nagyjából ennyi, kicsit hiányzik a napi magány (tömegközlekedés), kicsit a felnőtt emberek világa is, cserébe a gyerekek kárpótolnak, mert tök cucik, kivéve mikor egész nap veszekszenek, és folyamatosan ordítanom kell velük, hogy jaj-hagyjátok-már-abba.
