Heti paránk az alvás. Dalmancs ugyanis elkezdett félni az ágy egyik sarkától (nem, én sem értem, de mindegy), aminek eredményeként egy éjszakát reszketve a másik oldalamon töltött, ahonnan persze bármikor leeshet, úgyhogy én sem aludtam. Másnap megpróbáltam a Kari szobájában altatni, amiből kisebb kiborulás, és "másik szobába" utasítás született, Kari részéről pedig természetesen bőgés, mert már beleélte magát, hogy együtt alszunk. Hozzáteszem, kissé ludas volt ő is, mert egész odáig röhögcsélt és szórakoztatta Dalmát, aki pedig cserébe időnként felült, és beleüvöltött Kari arcába, hogy "Kari, aludj már!", aztán pont ugyanőgy röhögött ő is, mint a bátyja, csak hogy a hitelességét villogtassa.
Szóval visszajöttünk az eredeti helyünkre, ahol ismét félelemben töltöttük az éjszaka egy részét, bár még mindig nem derült ki, hogy mégis mi a fene van az ágyon, ami neki nem tetszik.
Harmadik este előtört belőlem a kreatív anyu, és rögtönöztem kemény leporello-gyerekkönyvből egy leesésgátlót (szimplán beszúrtam a matrac és az ágykeret közé), azóta remekül alszunk, vagyishát én, mert nem parázok azon, hogy leesik, ő meg azt csinál, amit akar.
Természetesen azóta jobbára aludni akar, de nem bánom, nekem így is jó. Na nem, az éjszakát azért még nem alussza át, de megússzuk 1-2 ébredéssel, ami egy nagyon elismerésre méltó szám a korábbi 10-20-lesemmeremírni után.
Azóta nappal is több energiám van, amit rendszerint olyasmikre fordítok, mint például hóemberépítés, kölykök szánkón húzgálása, négykézláb vágtázás a lakásban 24 kilónyi gyerekkel a hátamon. Tegnap még a konyhát is kitakarítottuk, a két gyerek lelkesen segített, nem baj, tanuljanak csak, nálam úgyis múlandó ez a fajta lelkesedés. De hátha náluk nem, és mostantól csillog-villog majd minden.
Egyébként szükség is volt az energiámra, mert a kölykök apja már megint lerokkant, ezúttal a dereka fájdult meg, ami nettó két nap agonizálást, 70 éves módjára való közlekedést, valamint óriás világfájdalmat jelentett, egészen addig, amíg el nem küldtem csontkovácshoz. A fickó egy állat, életem értelme nyilván azzal jött haza, hogy most meg ezért fáj mindene, de remélem, mára elmúlt, mert tényleg hatásos szokott lenni ez a fajta kezelés (ha más nem, arra jó, hogy legközelebb inkább ne agonizáljon, mert soha többet a büdös életben nem kívánkozik arra a masszázsasztalra).
Na, heti ennyivolt, én meg megyed dolgozni, mert csóró maradok (ígyis, de mindegy).
