Mélységesen szégyellem most már magam, hogy csaknem fél év elteltével jelentkezem ismét. Annyira sok mindennapi cukiság van, mégsem jutok el idáig, ha meg egy hétig nem írok, akkor már kettőig sem, amiből hirtelen három lesz, és így tovább.
Az elmúlt egy évem amúgy is egy nagyon durva trip volt. Nagyjából egy éve fogant meg a fejemben a gondolat, hogy egyedi mesekönyveket fogok gyártani, és ezzel kezdetét is vette az őrület. Az első négyet megírtam ismerősöknek, véleményért cserébe. A második négyet félárért. A harmadik négyestől meg élesben megy a "biznisz", amin csöppet sem segített az, hogy megkezdtem szerkesztői munkálataimat is, egy mesékkel - mi mással - foglalkozó weboldalon. Minden szabad percemben tervezek, szervezek, írok vagy szerkesztek, egyszóval "dolgozom", az anyagi részét hagyjuk, azért is az idézőjel.
Na, rólam ennyit. Jöjjenek inkább a kölyök, valamivel aranyosabbak ugyanis, mint én.
Karesz. 5 éves elmúlt. Mondanám, hogy rossz, mint az ördög, de nem tudok hinni benne. Vannak nehéz napjaink, ez tény, de inkább rakoncátlan, mint rossz. Az apja nem ezt mondaná, de szerencsére ezt a blogot én írom, úgyhogy maradjunk az én véleményemnél. Szóval egy örökmozgó, sokszor durva, meggondolatlan, türelmetlen, hangos, lassú, szófogadatlan, máskor pedig egy okos, nyugodt, csendesen elmolyoló, tesóval türelmesen játszó, kedves kiskölyök. Rosszabb napjainkon az előbbi dominál, jobbakon az utóbbi. Az óvodát szerencsére már teljesen megszokta, ott nagyon ügyes, és bár lassú és noszogatni kell, semmi jelét nem mutatja annak a megőrülésnek, ami időnként az én jelenlétemben rátör. Emiatt is TSMT tornáztatjuk, van egy kis idegrendszeri lemaradása, próbáljuk helyrepofozni még a suli előtt, hogy a lehető legjobban induljon. Ősszel lett látványos a dolog, mert ahogy ismét gyerekek közelébe kerültünk, már nagyon feltűnő volt, hogy szociálisan valahol a 3 éves szinten reked meg. Nem érdeklődött mások iránt, nem voltak barátai, ráadásul sokszor a saját feszültségét mindenféle majomhangokkal, kéz- és lábrázással adta elő. Egy darabig az ember erre azt mondja, hogy kicsi még, majd benő a feje lágya, de amikor ott álltam a céges családi napon, a bohóclányok próbáltak körjátékot szervezni, az én gyermekem meg egyértelműen nem örömében, hanem valamiféle belső kényszernek engedve fel-alá rohangált és kurjongatott, a társaságba bevonhatatlanul, akkor azt mondtam, hogy nem, ez nem normális (nem az első eset volt, gyakorlatilag ilyen helyzetben még SOHA nem állt be a többi gyerek közé játszani).
Pszichológusnál voltam vele, ezzel párhuzamosan a Dalmát kezelő TSMT tornásszal is megnézettem, és mindketten megállapították az idegrendszeri éretlenséget. Kapott itthoni tornagyakorlatot, három hónapja csináljuk, azóta sokkal kezelhetőbb. Lett két barátja is az oviban, és a céges mikulásbulin végre a játékba is beállt... nem mondom, hogy élvezte, de már sokkal inkább a kortársaihoz hasonlóan viselkedett, mint eddig bármikor.
Egyébként korához képest profin számol, összead, kivon, oszt és szoroz, ismeri a betűket, végre elkezdett rajzolni is, és mindenfajta alkotó tevékenységet örömmel végez. A másik hobbija az ásványozás, ez valamivel reálisabb ugye, mint a csillagászat, de azért karácsonyra távcsövet meg űrhajó alakú sátrat kapott a szatyornyi érc mellett. Már tervezzük a tavaszi ásványgyűjtő túrákat, a gyermek pedig azt, hogy ha felnőtt lesz, bányát nyit a Nagyi udvarán (megjegyzem, ott legfeljebb megkövesedett kutyaszart tud bányászni, de hát ő tudja).
Kicsit mondjuk nem bánnám, ha kevesebbet kellene kiabálni vele a kötelező dolgoknál, de biztos vagyok benne, hogy minden rosszasága annak köszönhető, hogy a tesó miatt jóval kevesebb figyelmet kap, mint amennyit érdemelne. Szoktam neki ígérgetni, hogy ha a hugi ovis lesz, akkor kiveszek majd néha szabadságot, és csavargunk kettesben, és komolyan is gondolom.
Dalma. Másfél éves, törékeny pici lány, hatalmas önérzettel és akarattal. Sajnos éjszaka még mindig nem alszik valami jól, és semmi jele nincs annak, hogy ez a közeljövőben változni fog. Nosztalgiával gondolok vissza Kari ugyanennyi idős korára, amikor éjjelente csak 3-4 alkalommal kellett átmenni visszaadni a cumit. Dalma ugyanis velem alszik, aminek egyrészt a csilliónyi ébredés az oka, másrészt pedig a kis lakás. Annyiszor ébred ordítva, hogy nem tehetem meg az ovis naggyal, hogy mellette altatom, így marad ez a felállás, amíg nem kezd el jobban aludni. Karinál ez két évesen jött el, egyelőre én annak örülnék, ha beállnánk a stabil 2-3 ébredésre, feltéve, hogy azonnal vissza is alszik, mert nem, az egy órás cicin csüngést nem tolerálom olyan jól éjjelente 2-3 alkalommal.
A másik, amivel nem vagyok elégedett, az evés. A másfél éves mérésen hajszál híján 9 kilót mutatott a mérleg, és tényleg pálcika a lába, a bordái meg látszanak rendesen. Pépeket soha nem evett, próbáltam, de a szájzár miatt inkább a blw-re tértünk át, ott legalább megeszem a maradékot, de a turmixolt almás csirkét én ugyan nem. Na, hát elég sokmindent kell megennem (látszik is), mert a kisasszony leginkább mindent meghagy, 1-2 átmeneti fellángoláson kívül nem igazán vannak kedvenc ételei. Már bőven elmúlt egy éves, amikorra hajlandó volt a szájába vett ételből nemcsak kiköpni, hanem lenyelni is. Mégpedig a konzerv kukoricát :) Azóta még jött ehhez 1-2 dolog, de igazán nem vagyok elragadtatva. Ma például reggelire nem evett semmit, aztán egy fél császárzsemlét a babakocsiban, ebédre néhány szem tésztát, uzsonnára némi aszalt vörösáfonyát és fügét (neki ez gyűjtőnéven a SZILVA), és ennyi. Viszont nagyon szépen tudja mondani, hogy anya, kérek cicit, és még meg is köszöni.
Ennyit a negatívumokról, mert ezen kívül a lány tényleg egy tünemény, bárki látja, dicséri, hogy milyen okos és nyugodt. Szépen beszél, tud ragozni, és már mondatokat alkot ("Kari vedd fel ruhád", "Apa dolgozik", "motorozni akarok"). Sokszor kéri, hogy a wc-be pisilhessen, és ha babakocsival csavargunk, nyugodtan nézelődik. Szeret könyvet lapozgatni, gyurmázni és rajzolni, illetve bármivel játszani, ami épp a Kari kezében van (ez egyébként kölcsönös). Sokat nevet, aranyoskodik, bújik, szeret minket. Időnként mosolygunk rajta, hogy dirigál nekünk, később persze gondolom ennyire nem lesz vicces ez a kedves szokása. Néha persze belebújik a kisördög is, és zsiványkodik, főleg, amikor az oviban Karit öltöztetem (tud magától is, de a kicsivel full felöltözve azt nem várjuk meg). Néha ilyenkor meg szoktam kötni a sálammal, de szerencsésebb, ha már eleve kendőbe kötve a hátamon viszem, hogy ne tudjon szétszaladni. Meg különben is, milyen már, mikor azt mondják a hátam mögött, hogy ez ír meséket, ez??? aki a gyerekét egy sállal köti meg??? Hát bakker mit csináljak, mesekönyvvel talán csak nem üthetem le.
Lenne még mondanivalóm, de lejárt az időm, viszont most felírtam a to do listámba, hogy minden második héten kéne ide kaparni valamit, úgyhogy talán lesz még idén másik poszt is. Jóccakát. Lektorálás nincs, nem volt és nem is lesz, ez nem mesekönyv, az elgépeléseket és a stílust valahogy viseljétek el. :D
