Na szóval. A nagy épp büntetésben van, a kicsi visszaaludt, talán van három percem.
Oviszünet: mondhatom fasza dolog. Csak az benne a jó, hogy a kis barátnők sem mehetnek oviba, így tudunk együtt lenni a három ovissal úgy, hogy ketten vagyunk felnőttek. Ami persze másról sem szól, mint hogy "nem adja ide", "azt mondja. hogy semmikor adja ide", "meglökött", "nem csúszik le a csúszdán", "elvette", "megszorított", "azt mondta, hogy hapcibenő vagyok", és még sorolhatnám. Ha épp nem egymással problémáznak, akkor pedig "elestem", "beütöttem", "kakilni kell", "megcsípett a csalán", "szomjas vagyok", "éhes vagyok".
Közben pedig random időközönként Dalma felsír, szoptatás, kendőzés, befosás, tisztába rakás.
Alvás? Éjszaka két részletben 6 óra, ideális esetben. Rosszabb esetben kevesebb. Még rosszabb esetben az a kevesebb is több részletben.
6 hetesen benyalt valamit Dalma, ami miatt zöldet fosott hetekig, de nem kicsit, mert olyan volt, mint a frissen darált fű. Most úgy néz ki, hogy mivel a mindenféle cseppek nem hatottak, próbálkoztam mással is, és végül a 100% tejmentes diétám rendbetette, ami önmagában sem egy lányálom, de ha még elvileg cukrosat meg fehér liszteset sem kellene ennem az IR miatt, plusz a gyümölcsök és zöldségek jó részét a hasfájás miatt, akkor kiröhögöm magam, kínomban. Hát persze, hogy az IR bukta, pacsi az Albert keksznek és társainak. Most már lassan óvatosan elkezdem majd enni őket, mivel 6 hetes kora előtt nem volt gond, remélem csak egy fertőzés ideiglenes hatása volt a tejérzékenység, vagy egyszerűen csak túl sok volt a fagyi, de biztos van egy szint, amit még tolerál, legalábbis remélem, mert fehércsokis Magnum nélkül megzakkanok.
A két hónapos oltást tegnapelőtt kapta, remek volt, Kari végignézte a saját alvásidejében, mondjuk az én vérvételemet is végignézte múlt pénteken, teljesen jól viseli az ilyesmit, nem baj, nem árt, ha szokja, és nem fog tőle rettegni, amikor esetleg majd neki is kell.
Dalma szerencsére nem romlott el az oltástól, nem is lázasodott be, mondjuk a fél Germicid kúp, amit beletoltam, tök hatástalan volt, mert utána még három órán át ment az arconpörgés, az estéink rendszerint erről szólnak, az aznapi sem volt kivétel.
Kari pedig teljesen elromlott, a tesót teljesen imádja, ha megérdezem tőle, hogy hagyjam-e inkább sírni és foglalkozzak vele, kapásból azt mondja, ne hagyjam sírni, vegyem csak ki, de aztán meg hisztizik, ha nem tudok menni babával a kezemben segíteni valami olyanban, amit amúgy már rég egyedül csinál.
Ha arról beszélgetünk, hogy jó-e, hogy van Dalma, simán igent mond, és ha a babasírás szóba kerül, akkor pedig azt mondja, nem szereti, de kibírjuk. A kisasszony eléggé önérvényesítő alkat, ami abban nyilvánul meg, hogy olyan hangosan ordít, hogy a szomszéd ablaküveg is bereped, és ezt egészen addig bírja csinálni, amíg meg nem kapja, amit akar. A durva csak az, hogy a végén már maga sem tudja, hogy mit akar, így szoktak bekövetkezni a masszív félórás ordítások, amit majdnem rezignáltan tudok tűrni, csak egy kicsit bolondulok bele. Szerencsére eddig 4-5 ilyen eset volt csak két hónap alatt,
Szóval Dalmával jól elvan, viszont a felnőttekkel és a kortársaival kiborító tud lenni, lövöldözik a kezével emberekre mérgében, gondolom mondanom sem kell, hogy legtöbbször én vagyok az áldozat, fene a pofámat, hogy szabályok vannak amiket be kell tartani, és ebből akkor sem engedek, ha Dalma ordít, vagy Kari visít, vagy mindkettő egyszerre. Iszonyat fárasztó, és nem kevés kitartást igényel, hogy ne engedjem el a nevelését.
...és most Dalma felsírt, ennyi volt a mese mára.
