Mostanában megint van némi nyűglődés esténként, tegnapelőtt hajnali 1-ig voltam fent a kisebbik mókussal, szerintem elérkeztünk a mozgásfejlődés első állomásához, miszerint "jé, már fel tudom emelni a fejem hason fekve", és eme felfedezés annyira felizgatta az egy hónapos gyermeket, hogy kénytelen állandóan gyakorolni, a saját kimerültsége ellenére is, ami persze azt eredményezi, hogy gyakorol és nyökög, kiabál, ordít.
Tegnap is próbálkozott, de lett egy új találmányom, ami egyrészt azért jó, mert az ágyon hátradőlve és olvasva is lehet hintáztatni a keskeny talp miatt, másrészt pedig azért, mert apa arcára egészen hihetetlenül megdöbbent kifejezést tud varázsolni, amikor rájön, hol van a gyermek.
És működött. Megnyugodott, elaludt. Letettem, felébredt, de ez már más kérdés :-)
