Nem elég, hogy bujkál bennem valami influenzaszerűség (épp ideje volt a két hétig tartó arcüreggyulladásom után), a banda több tagja is lázas beteg, ezért ma úgy alakult, hogy mivel a lázas betegek karanténban voltak, az egyik felnőtt meg állásinterjún, én maradtam az egyedüli lehetőség arra, hogy kettő darab háromévest együtt hozzak el az oviból, és az apukák hazaérkezéséig felügyeljem őket.
Semmi bajom egyébként a kicsi lánnyal, aki így hozzánkcsapódott, de azért nyeltem egy nagyot, mert mégiscsak újdonság számomra, hogy szimultán öltöztetek két gyereket 30+ hetes terhesen, miközben ők teljesen meg vannak bolondulva az örömtől, hogy buli van, mindkettőt viszem.
Na ehhez képest szerencsére az utcán még teljesen kulturáltan sikerült végigmenni, mindkettőnek a kezébe nyomtam egy kibontott tejszeletet, a másikkal meg az én mancsomat fogták, nem mondom, hogy kényelmesen, de elfértünk, szerencsére én csak előre növök, oldalra nem.
Itthon viszont teljesen megbolondultak, és volt egy pont, amikor azt hittem, feladom, mert az egyik épp csokit lopott, a másiknak pisilni kellett, a harmadik meg a telefon másik végén arra várt, hogy én mondjam meg, hogy mit kell bevásárolni. Szerencsére ezt a csöppet sem kíméletes szituációt sikerült frappánsan megoldani azzal, hogy a harmadikra rátettem a telefont, az elsőt kizavartam a csoki helyszínéről, és a második sem pisilt be, mire odaértem, aztán már csak vissza kellett hívni a harmadikat, és olyanokat mondani a telefonba, hogy "ööööö... tejet is hozzál... ne mássz arra fel! Mert leesel. Sajt sincs. Vaj az van. Igen, rajzolhattok, pillanat, odaviszem a széket. Jó, tiéd a zsírkréta. Tojást is hozhatsz..." stb. Szerencsére minden résztvevő volt annyira intelligens, hogy kiválogatta a neki szóló mondatrészeket, és lett tojás is, meg rajz is, bár utóbbinál több volt az idétlenkedés meg a sikítva kacagás egymás viccességén, ilyenek ezek.
