Minden várakozásomat felülmúlta. De most komolyan, el sem tudtam képzelni, hogy ez ennyire simán fog menni. A legrosszabb az egészben az első napi egy óra volt, amit ott kellett nekem is töltenem, mert mi már egy éve külön vagyunk, így mindketten kicsit furán éreztük magunkat ebben a nulláról induló szituációban. Oké, hogy más közösség, meg sokkal több gyerek, meg más nénik, na de mégiscsak dolgozom már egy éve, itt most nem az anyától elszakadást kellett simává tenni, hanem az új közösségbe illeszkedést. Illetve azt sem kellett, mert egyszerűen a gyermek ide született, vagy nem tudom, de első perctől kezdve szívesen jár, az óvó nénivel imádják egymást (az egyikkel.. a másiktól picit fél még), reggelente nemhogy semmi sírás, de örömmel szalad be a csoportba, azért persze délután örült nekem, mert ezen a héten még el kellett hoznom ebéd után, de jövő héten már ott alhat, az óvó néni értékelése alapján ő teljesen érett arra, hogy ovis legyen.
És azért reggelente is volt egy-egy bepróbálkozás ("anya ugye ma ittmaradsz egy kicsit velem?"), de ezt én nem az elválásnak, hanem a hétfőn ott eltöltött egy órának tudom be, ha az nem lett volna, eszébe sem jutott volna ez a lehetőség.
Szóval összességében nagyon, de nagyon boldog vagyok, hogy így alakult, és igazán büszke vagyok az én nagyfiamra, remélem, ez a lelkesedés ki fog tartani a következő négy évben is.
