- Hogy tízóraira színes cukorgyönggyel meghintett fánkot egyél, ami neki nem kellett, viszont a teszkóban még határozottan erre vágyott.
- Hogy azzal kezdhesd a munkanapodat, hogy átrendezed az íróasztalodat gyerekbaráttá, amit végül is összesen nettó fél órát használ majd.
- Hogy telegörgesse az irodádat az emeleten található összes színes ülőlabdával. Amit majd persze neked kell szétválogatni, és megkeresni a tulajdonosukat.
- Hogy az egyik igazgatóval tartott heti meetingetek kivételesen ne a munkáról szóljon, hanem arról, hogy másodpercenként csitítgatod a fejhangon "fúúúúúr, fúúúúúr" -t üvöltő gyermeket, aki egy láthatatlan fúróval ügyködik éppen.
- Hogy egyetlen nap alatt négyszázszor halld a "de én csak..." kezdetű mondatot.
- Hogy egy nyugodtan, munkával töltött tíz perc után egy marék, a sarokból fölszedett gipszkarton csavart kapj ajándékba.
- Hogy a kollégáid füle hallatára elüvöltse magát: "anya, lepukiztalak, és le is pisiltelek!".
- Hogy a nagy nehezen ráimádkozott "dolgozós nadrág" (= nem melegítő) ennek következtében csurom pisi legyen, és ráadhasd az egyetlen nálad lévő tartaléknadrágot, ami nemhogy melegítő, még lyukas is.
- Hogy a munkaidőd nagy része azzal teljen, hogy lufikat fújsz, tartalék laptopot keresel rajzfilmnézéshez, papírt és íróeszközöket vadászol csemetédnek, aki mindezekkel pont feleannyi időre köti le magát, mint amennyi időbe az előteremtésük került.
- Hogy a másodperc törtrésze alatt tönkretegyék a fél napi munkádat egy gomb megnyomásával, és hogy aztán meghallgathasd a magyarázatot is: "de én csak megjavítottam!". Szerencsére a fentiek következtében a fél napi munka nem valami sok...
- Hogy a kollégáid se dolgozzanak nálad többet. Egy részük azért, mert beszáll a gyermek szórakoztatásába, másik részük pedig azért, mert ő maga szórakozik.
- Hogy ebéd közben kiderüljön, igenis lehet rizst marokkal enni. Részletkérdés, hogy a kollégád tányérjáról, kérés nélkül.
- Hogy az ügyfélszolgálatra elvitt, vadi új, cserélendő számítógéphez ne férj hozzá, mert valaki elmélyülten nyomkodja a gombjait, miközben fennhangon hirdeti: "anya, nem érek rá, most dolgozom!". Mindenki őszinte mulaltságára.
- Hogy a munkaidő letelte után még hobbiból átcaplass vele a Gellért-hegyen is, azt elfelejtve, hogy tériszonyos vagy. Igen, marha vicces volt a legmeredekebb, legkilátósabb helyeken a gyermeket a csípőmön cipelve mereven lefelé bámulva közlekedni, és várni a "veszélyes" szakasz végét, miközben majd elájultam a fáradtságtól. De legalább a napi mozgásadag megvolt...
...azért megbánásró szó sincs, iszonyat fárasztó volt, de megérte :-)