A fiam természetfeletti képességei egyre nyilvánvalóbbak, például képes nyílt terepen teljesen láthatatlanná válni, illetve gyorsabban fut, mint én, pedig újabban edzek is rá.
Az értelmi képességeivel sincs gond, bár ezen a szinten a természetfeletti enyhe túlzás lenne (vagy én nem értek hozzá), azért azt hiszem, a kortárs átlagot meghaladja.
Ma például simán megértette, hogy adott két játék közül csak eggyel játszhat, mert ha nem tud választani, mindkettőt elveszem. Amint ezt kiejtettem a számon, rögtön rábökött az egyikre, pedig előtte volt ám próbálkozás.
Olyan is volt mostanában, hogy eljátszotta a lázcsillapító adagolóját, és kérdeztem tőle, hogy hova tette a nurofenes fecskendőt, mire nézett rám értetlenül, még a vállát is megvonta, mert fogalma nem volt, hogy mi az a nurofenes fecskendő. Akkor leguggoltam hozzá, nagy komolyan ránéztem, és nyugodtan elmagyaráztam neki, hogy tudod, az a narancssárga tologatós játék, amivel akkor játszottál, amikor pelenkáztalak. Szét - össze, szét - össze, így. Mutattam neki, amire megcsillant az értelem a szemében, megfogta a kezem, odavezetett az ajtó mögötti szekrényhez, és rámutatott. És ott volt, valóban.
Valamelyik nap pedig a sétáltatós anyukákkal beszélgettünk a szobatisztaságról, az egyik kislány már elég érettnek tűnik rá, én meg mondtam, hogy á, Karesz még sehol nincs, legutóbb mikor megpróbáltam a wc-re ültetni (az én tervem az, hogy kihagyjuk a bilit, és egyből a szűkítővel kezdek), akkor torkaszakadtából visított, azóta sem próbáltam. Na, a gyermekem se nem süket, se nem hülye, és ugyan beszélni még csak alig tud, hazaérve simán mutatta, hogy ő márpedig rá akar ülni a wc-re, és legnagyobb meglepetésemre tök szépen elücsörgött rajta, eredmény mondjuk nem sok volt, de engem már eleve ez is meglepett. Másnap pedig szintén kérte, hogy tegyem rá, és bele is pisilt. Nem nagyon erőltetem a dolgot, mert nem akarom frusztrálni vele, úgyhogy egyelőre marad mellette a pelenka, egy csomószor rá akar ülni, aztán vagy belepisil, vagy nem, leginkább nem, de sebaj, én már ennyitől is tök boldog vagyok.
Akárcsak attól, hogy végre kezd beszélni is, ismétli az érdekesebb szavakat, ez persze nem azt jelenti, hogy földi halandó megértené őket, de aki együtt él vele, annak van némi rutinja, így általában én azért háromból eltalálom, hogy mit akar. A hapci például pont ugyanúgy hangzik nála, mint a Lexi (játszópajtás), a Nagyi és a fagyi egyaránt 'agyi, de ez általában nem félreérthető, kivéve, amikor épp a nagyanyját próbálja megnyalni. Az inni és az így, ni szintén összetéveszthetőek.
Lassan pedig vége a jó világnak, mert augusztus közepétől megyek vissza dolgozni. Ez úgy derült ki, hogy egyszer csak lett üresedés, és mivel ez nem egy hétköznapi dolog a csoportban, lecsaptam rá, de mivel a néhány fős csapatból konkrétan senkivel sem dolgoztam még egy munkakörben, behívtak egy próbahétre, hogy lássuk, tudunk-e egyáltalán együtt dolgozni, és hogy nem felejtettem-e el mindent, amit korábban tudtam. A gyermekre három napot 'Agyi, 2 napot az apja vigyázott, és kiderült, hogy mindketten jobban bírjuk a különlétet, mint ahogy sejtettem.
A képen alig látszik, mert vakuztam, hogy ez tulajdonképpen egy félhomályban zseblámpával világítós program volt.
A képen az sem látszik, hogy ez a program egész nap tartott, köszönhetően az új zseblámpának, amit egyikünk csak úgy hív, pápó, pápó.
Az viszont remekül látszik, hogy a rácsos kiságy már a múlté, és ilyen nagyfiús ágyban alszik az én nagyfiam.
A markolót én gyártottam a falvédőre, és tervezek majd még egy dömpert is, de majd csak akkor, ha komolyan meg tudja mondani, hogy milyen színűt szeretne.
Az új szemüvegéért meg valószínűleg holnap megyünk, erről majd részletesebben legközelebb, sajnos nem opcionális a dolog.
