Tudom, hogy semmi köze az anyák napjához, de történetesen most jutott el Karesz odáig a beszédfejlődésben, hogy végre nem néni vagyok, hanem anya. Vagyis pontosabban átjá, de hát midenki érti, mire gondol, mert az apját papának hívja, pedig nem hiszem, hogy érzi a jelentőségét annak, hogy jövőre lesz 40 éves.
Persze ez is olyan dolog, hogy látva az anyja fuldoklását a röhögéstől, simán szokta néninek is hívni az apját, papának meg az utcán (boltban) sétálgató embereket, vagy őket is csak simán néninek, de fennhangon ám, hogy tutira meghallják. Nem tudom, mennyire zavarja őket, mert általában baromira el vagyok foglalva azzal, hogy visszafojtsam a nevetésemet.
Ja, és volt egy olyan is, hogy kirándultunk a Normafánál, ott ugye sok a kutya, az egyike Ninának hívták, és a gazdája fennhangon szólítgatta folyamatosan. Halkan, csak a vicc kedvéért megjegyeztem a gyerek apjának, hogy nem tudom, mit kiabálja ez a bolond ember itt folyton, hogy p*na, erre a gyerekünk óriás vigyorral a száján elkezdte tisztán és érthetően mondogatni, hogy p*na, p*na... szerencsére hamar elfelejtette, úgyhogy ezt megúsztuk, és mostantól hatszor meggondolom, hogy mit mondok ki előtte és mit nem.
Azért dícséretes, hogy a p*nát tisztán és érthetően ki tudta mondani, az anyát meg nem, de hát nem vagyok telhetetlen.
