Az etetés nálunk kínszenvedés. Leginkább a reggeli szokott szinte érintetlenül megmaradni. De a többi etetés is nehézkesen indul, a fiamat szinte le kell fogni, és az üvöltve tiltakozó szájába rakni gyorsan az első kanál ételt, hogy ráébredjen: jé, ez finom.
Na a reggelinél rendszerint nincs ráébredés. Csak tiltakozás. Meg gyomorkorgás, ami csak engem igazol, hogy reggelizni márpedig kell(ene).
Ma szerencsém volt, mert kábé kétszáz ételálló apróság segítségével sikerült elérnem, hogy szinte az egészet megegye. Ruhaszárító csipesz, (tedd össze, szedd szét, ne dobd le, mindegy, adom a következőt) bébiételes üveg teteje (nézd hogy pattog, ha megnyomod, oké, ezt már tudod, ne dobd le, mindegy...) szilikonos sütőforma (nézd anya milyen érdekesen rá tudja tapasztani a saját arcára, szedd le, dobd le, nem baj, van még 11), tápszeres kiskanál (ne dobd le, mindegy, van még öt), és hasonló apróságok várakoznak a jobb kezemnél a fiókban, hogy ne kelljen folyton hajolgatni. A fiók lassacskán kiürült, a padló egy lomhalmazzá változott, mire végeztünk.
Én közben nyálcsorgatva vártam arra, hogy végre nekikezdhessek a saját reggelimnek, mert ugye amíg halad a lapátolás a gyermekbe, addig a világért sem kockáztatom meg, hogy ez a dinamikus folyamat megszakadjon olyan apróságokkal, mint a saját táplálásom. De mihelyt a jóllakott, megtörölt gyermeket szabadon engedtem a lakásban, végre én is ehettem.
Aha, egy falatot. Ennyi idő telt el ahhoz, hogy gyermekem észrevegyen egy halkajás műanyag dobozt a kis asztal alatt, pont olyan mélyen, ahova még nem ér be. Nyígás, én természetesen felállok, lehasalok, kihalászok. Boldogság, reggeli folytatása. Újabb két falatot sikerül elfogyasztanom, amikor is elesik - sírás, felállás, ölelgetés, gyógypuszik. Na mire ezen is túlestünk, kitalálta, hogy nyissam ki neki a halkajás dobozt. Aha, mondom, persze, a reggelit úgy kell belédkönyörögni, a szárított dölgött szúnyoglárvára meg egyből rárabolnál? Ehelyett inkább kitaláltam egy eldobom-visszahozod játékot, és végre elfogyaszthattam a reggelimet.
És most ezt csak azért tudtam megírni, mert őfelsége levette mindkét szandálját, és mivel tudja, hogy ez egy nem díjazott viselkedés, inkább nem kerül a színem elé. Ennyire már okos.
