A gyerek olyan frankó nyavalyát hozott haza, hogy mindannyiunkat ledöntött a lábunkról, pedig még igazi bölcsibe sem jár. Nekem csütörtökön kezd az új kollégám, mivel ketten vagyunk egy munkára, nem ártott volna, hogy ott legyek, főleg, hogy az eszközei sincsenek előkészítve, ami az én feladatom volt. A főnökömnek még nem is mertem mondani, még reménykedem, hogy hátha holnapra elillan, haha, mert ezek olyanok szoktak lenni.
A hét első felében itthonról dolgoztam beteg gyerek mellett, igazából azt hittem, ezt már nem lehet fokozni, de meglátjuk holnap azt a változatot, hogy itthonról dolgozok betegen a beteg gyerek mellett. Persze marha naiv vagyok, tudom én is, a legutolsó gyerkkel együtti betegségem eredménye az volt, hogy hajnalban ébresztettem az apját, hogy ő márpedig nem megy ma dolgozni, mert ilyen állapotban még a gyereket se tudom ellátni, nemhogy magamat. Valahogy sandít a gyanú, hogy a történelem ismétli önmagát.
Na de hogy jót is írjak, az alábbi szösszenet a mai napon történt, két és fél évesen szerintem egyáltalán nem elvárható, sokkal inkább a hűha kategória. Karasz kérdezgette a duplós embereket, hogy mi a nevük. Az elsőre mondtam neki, hogy rendőr bácsi. A másodikra (ugyanilyen bukósisakos figura), hogy motoros rendőr bácsi. A harmadikra (munkásember), hogy Tilibácsi, ezt a nevet ő találta ki még régebben. A negyedik, bukósisakos munkásemberre már ő maga mondta, hogy motoros Tilibácsi.
Most vagy én vagyok nagyon elszállva, vagy korához képest marha intelligens. Azért persze azt tegyük hozzá, hogy ilyen szösszeneteket csak akkor tudok ellesni tőle, ha épp semmilyen szinten nincs befeszülve, és teljesen lazán játszik, észre sem véve, hogy ketten vagyunk. Amikor kérdezgetem, akár társaságban, akár ketten, akkor tök süketté változik, és vagy direkt, vigyorogva elvicceli, vagy meg sem hallja a kérdést, és teljesen más témában kezd el hajtogatni valamit. De ez szerintem életkori sajátosság, ki fogja nőni, reméljük az intelligenciát nem :)
