Rutinunk az még nincs, de már egyre kevésbé érdekel. A mai nap mérlege: egy oviba sikeresen elvitt kölyök a táskám szétdobált tartalmával szemben - hát igen, kerül amibe kerül, kell az a pár perc relatív nyugi reggelente, amíg összeszedem magam. Relatívnak azért relatív, mert a táska kipakolásával párhuzamosan folyamatosan kaptam a kérdéseket ("anya, ez mi?") minden ismeretlen tárgyra, értsd: egészségügyi betét, síkosító, melltartóbetét, azaz minden, amire egy friss anyukának szüksége lehet.
A múlt hét egyébként a tervezet és váratlan akadáyok jegyében telt. Tervezettnek minősítem az előre lefoglalt időpontban történt orvosi vizsgálatokat, úgy mint kedd ultrahang, szerda csípőszűrés, péntek nőgyógyászat. Nem tervezettnek meg az olyanokat, mint az időpont elnézése és emiatt másfél órával korábban érkezés a csípőszűrésre (természetesen az asszisztensek leüvöltésével, még mielőtt rájöttünk, hogy a tévedés bizony az enyém volt), illetve a nagyobbik gyermekem ovis lépcsőkorlát általi szemüvegtörése, ami miatt egy egész napig otthon kellett tartanom a félvakult gyermeket, aztán mikor kiderült, hogy még vagy egy hétig esély sincs megkapni az újat, előkerült a szigetelőszalag, mondjuk a sárga keretet igazán megragaszthattam volna sárgával is, de a sötétkék akadt a kezembe, hát ilyen, amikor egy anya rezignáltan tűri és megoldja az akadályokat, napi átlag 5-6 óra alvással (2-4 részletben).
Mert az estéink újabban a katasztrófával határosak, a kisebbik vagy ordít, vagy komoly erőfeszítésbe kerül két-három órán át, hogy ne tegye, a legjobb megoldás a fitness labdán rugózás az összevont szemöldökkel cumizó ölbebabával, aki ilyenkor nem ordít, ellentétben a zenével, minél hangosabb, annál jobb jeligével, eddig az AC/DC jött be a legjobban, de nem baj, mert nekem is.
A nagy meg ilyenkor csendben tűri a mellőzést, neki már ugye alvásidő van, amit a legkevésbé alvással szeret tölteni, ellenben ilyenkor valahogy lejön a falvédő, vagy eltűnik fél doboz popsikrém ("anya, én csak a kezemet kentem be vele" - "hát mekkora kezed van neked, te gyerek, hogy ennyi elment rá???"), nedves törlőkendő, vagy bármi, amit elérhető közelben hagyok. Ha lesz egy kis energiám, nevelő célzattal elöl hagyok egy szaros pelenkát, aztán meglátjuk, mit szól, amikor rájön, hogy mivel is játszik már 10 perce, lehet, hogy leszokna a babacuccok piszkálásáról. Én meg az ilyen ötletekről, így is kifolyik a szennyes, mert már megint itt bologok ahelyett, hogy az imént összefosott babatakaróval foglalkoznék.
És a végére egy cuki Karitól, főzés közbeni szösszenet:
- Anya, mikor szülsz?
- Kisfiam, az életben soha többet...
- De anya! Szülni mikor fogsz?
- Drágám, most mondtam, hogy nem fogok.
- De anya!!!!! A tésztát mikor szülöd le!!!
