Tegnap besokalltam. Értem én, hogy nemrég volt beteg a kis lökött apjafia, meg azt is értem, hogy meleg van, és ez szokatlan, de a másfél órás altatás meg nekem szokatlan, főleg zsinórban öt napig, szóval tegnap este elhatároztam, hogy márpedig leszokunk az altatásról.
Úgyhogy ma az egyébként szokásos esti mese után én bizony kijöttem, és ehhez csak az adott egy kis erőt, hogy a mese ezúttal nem lusta anya módjára a telefonnal korábban felvett valamelyik mese lejátszása volt, hanem tényleg elmeséltem egy lepkéset és egy Tesz-Vesz Várost fejből, ráadásnak pedig még azt is elmondtam, hogyan lesz a petéből hernyó, majd báb és lepke, szóval igazán kitettem magamért, na.
A kijövős szöveg az volt, hogy dolgom van, de odakint fogok matatni hogy hallja, és ha bármi baj van, akkor jövök.
Akkor könyörgött még egy kicsit, némi ölelgetéssel körítve, de végül erős voltam, és kijöttem. Elkezdtem kipakolni a konyhaszekrényt, és kidobni a lejárt vackokat, csak hogy csináljak valami matatósat. Épp sikítófrászt kaptam valami fekete, összeállt, erősen földszagú izétől, amikor először hangzott el, hogy Anya, baj van. Benéztem a gyerekszobába, a gyermekem az ágy sarkában kucorgott két cumival, és két akkora hatalmas bánatos szemmel, hogy anya legyen a talpán, aki ennek huzamosabb ideig ellenáll. Szerencsére megtámadott egy ötlet, és némileg túljátszva közöltem, hogy nahát, tényleg baj van, nincs veled a macid. Gyorsan odaadtam és kijöttem, asszem elég határozott voltam, legalábbis az utána következő 15 perc csend erre utalt.
A konyhaszekrény megtisztult, unalmamban a lábkörmömet is kifestettem, és már egészen kezdtem azt hinni, hogy az első menetet én nyertem, amikor megint meghallottam, hogy Anya, baj van. Bementem, ránéztem, ő meg azt taláta mondani, hogy az a baj, hogy nem vagy velem. A lassan száradó körömlakknak egy pont, mert szerintem csak ez tartott vissza attól, hogy ne sajnáljam meg és feküdjek mellé. Végül asszem makogtam valamit a nagyfiúságról, és kijöttem. A következő fél órában úgy kábé nyolcszor volt baj, ezen kívül négyszer kaptam azon, hogy rohangál vagy ugrál az ágyon, de végül mégiscsak elaludt, kábé pont ugyanabban az időpontban, amikor tegnap, tegnapelőtt és azelőtt is.
Sebaj, bizakodó vagyok, hogy ha megszokja ezt a rendszert, akkor már gyorsabb lesz majd. Én meg legfeljebb addig minden este lábkörmöt festek.
