Valaki végre ráérzett a csúszdázásra. Létrán fel, csúszdán le. Fejjel előre. Oké, még nincs másfél éves, ez is nagy teljesítmény, de ha azt vesszük, hogy az esetek jelentős részében egyedül felügyelem a játszótéren, akkor szerintem érthető, hogy nekem mostantól ki fog hullani a hajam. Mert vagy a létránál vigyázok, vagy az érkezésnél, a kettő együtt nem fog menni. Ma az apjával voltunk kint hármasban, megoldottuk, remélem hétfőre lecseng ez az őrület. Vagy megtanul rendesen, ülve csúszni. Igaz, az sem biztosíték, ma pl. volt olyan, hogy ülve csúszott, majd leérkezve a lendülettől kapásból arcra is esett. Nem veszélyes, mert homokba érkezik, de azért nem bánnám, ha a csúszdázás nem arról szólna, hogy lépten-nyomon a homokott kell valaki szájából-szeméből eltávolítani.
Na jó, igazából egy darab indokom sem lehet morogni, van egy imádnivaló kis dinkám, aki történetesen tud már csúszdázni :)
