Na, hát nem mostanában jártam itt utoljára, és szokás szerint megint panaszkodni jöttem, de azért előtte elmondom, hogy az utóbbi hetekben olyan jó gyerekem volt, amilyenről álmodni sem mertem. Evett rendesen, aludt viszonylag jól, napközben szeretnivaló volt, satöbbi.
Most meg pár napja vagy a telihold, vagy a korral járó stressz (hiszen már nagyfiú, mindjárt egy éves) kavar be, de megint pocsék éjszakáink vannak, zsinórban már a harmadikon vagyunk túl, hajnal négykor feküdtem le, nem is értem, most miért nem alszom.
Az éjszakánk egyébként úgy telt, hogy elkezdte a "ha anya kimegy, rázendítek" játékot éjfél környékén, amire én megpróbáltam rázárni az ajtót, hogy aludjon már végre, aztán ültem a sötétben a kanapén és azon gondolkoztam, hogy mekkora egy szar anya vagyok, hogy hagyom az egyébként tök egészséges gyerekemet ilyen keservesen sírni, amikor mások mit nem adnának, hogy az ő gyerekük ilyen egészséges legyen, még ha ez azzal is jár, amit én éppen átélek. Szóval a lelkiismeretem kétszer tíz percig kopogtatott, mialatt a gyerekem kétszer tíz percig üvöltött, a harmadik tíz percet meg azzal kezdtem, hogy inkább bemásztam hozzá a kiságyba és lefeküdtem. Na erre csend lett és boldogság, ez utóbbiban próbáltam persze én is osztozni, némileg nehéz volt, és nem csak az idő miatt, hanem mert a drága kisfiam puszilni még nem tanult meg, helyette inkább arcon (orron, szemen, homlokon) harapja az embert. Hajnali négyig mindössze annyi volt a verbális kommunikációnk, hogy fél percenként megjegyeztem hogy nem harap, puszil, és mellékelt ábraként cuppantottam - na ennek köszönhetően hajnalra megtanult harapás helyett képen nyalni puszi gyanánt, sebaj, a harapásnál ez is jobb.
Egyébként nem játszottam vele, nem beszéltem hozzá, a fejem lent volt, a szemem csukva, hátha példát vesz rólam, de ő inkább húzta az időt, amíg egészen elfáradt a nagy szeretgetésben. Aztán még vagy háromszor próbáltam meg lerakni és kiosonni, mire végre sikerült.
Fél 9-kor keltünk, akkor kezdődött a nappali kemény műszak, ami szintén az elmúlt pár napban élesedett ki ennyire. Konkrétan az van, hogy a gyerekem vagy rosszalkodik, vagy üvölt, vagy rajtam lóg. A mosogatógép baromi jó találmány, áldom is azt, aki feltalálta, mert így lényegében nagyobb üvöltés nélkül, egy óra alatt megoldom a szennyes edények eltüntetését (azért ennyi, mert a gyerekem folyton bele akar mászni, és ez némiképp lassítja a folyamatot), de ha állnék a pultnál és mosogatnék, akkor garantáltan lábszárszorongatós üvöltés kísérné az amúgy sem kellemes tevékenységet. A mosógép bepakolása is élmény, ugyanis a gyerekem sokkal gyorsabban szedi ki a szennyes ruhát, mint amilyen sebességgel én beteszem. A teregetés még jó, mert az általában a déli alvásra esik. A házimunka többi részét bojkottálom, a lakás romokban, a konyha egy hányás, felmosni tegnap mondjuk pont sikerült ebédszünetben, de nem tudom, mikor veszem rá magam legközelebb.
Na hát ilyen a mi kis életünk egy mindjárt egy évessel, remélem, ez csak múló állapot (főleg az éjszakai bulik).
