A gyerekem apja múlt héten szabin volt, de nagy csalódás volt az egész, mert az együtt a család helyett arról szólt a dolog leginkább, hogy építkezés-ügyben intézkedik, autót keres a neten (még mindig nem vettünk), valamint barkácsol hátul a garázsban. Na jó, igazából azért többet volt velünk, mint amikor dolgozik, de én kis telhetetlen, azért többre vágytam volna.
Ez a remek hétfő pedig azzal kezdődött, hogy a konténeres, aki tegnap megígérte a hajnal öt órát, mégsem akkor érkezett, én nagy bánatomra, mivel olyan korán még tudta volna fogadni az épp munkába igyekvő párom, így viszont hatkor engem keltett, azt se tudtam, hol vagyok, a gyerekem szerencsére végigaludta az egész manővert: beállás, teli konténer tetejének lelapátolása mert nem bírta felemelni (ez is milyen már... de mindegy), kiállás. Aztán megjött a kőműves, a darus kocsi, a gyerekem mindeközben felkelt, esélyem nem volt visszaaludni.
A 10 órás elalvásnál se próbáltam meg, amit most már bánok, mert a szokásos 20 perc helyett már egy órája alszik a csöppem, pedig kint az ablaka alatt kiabálnak, kopácsolnak.
Az éjszakákról akartam még pár felhegyzést készíteni a blog.hu időtálló archívumába, egész pontosan azt, hogy újabban a gyerekem már nem csak hogy felkel kétszer-háromszor enni, de nagyon nehezen lehet visszaaltatni, ami új. Én nem tudom hogy mi ez, dobálózhatunk persze olyan szavakkal, hogy mozgásfejlődés, meg szeparációs szorongás, meg mittudomén mi, de attól nem leszek kevésbé fáradt, és ennek következményeként kevésbé türelmetlen nappal. Az tény, hogy nemsokára járni fog a fiam, most hirtelen két új mozgással gyarapította a tudományát, nevezetesen megtette az első önálló lépéseit, és fel tud már állni kapaszkodó nélkül a talajról. Azt is tippeltem, hogy éhes marad, ezért némileg módosítottam az esti napirenden, és a tejpép előtt fél órával is kap cicit, hátha. De sokat sajnos nem segített. Nagyon remélem, hogy hamarosan túl leszünk rajta, mert ha így folytatja, akkor kikészülök idegileg, és az neki sem lesz éppen jó világ.
