Most, amíg a gyermekem épp nem alszik (pedig kellene), gyorsan idevésem, hogy voltunk ma a Helikopter lakóparkban meglátogatni egy Marci nevű csaknem három éves kisfiút. Az apukájával valaha kollégák voltunk, de nem is találkoztunkaz utóbbi években, a kissrácot sem láttuk még. Szóval nem mondhatnám, hogy napi kapcsolat van köztünk.
Ennek örömére a kisfiam először találkozott közvetlenül fűvel, mert nálunk az udvaron csak por van és sitt, amíg az autóroncsot el nem szállítják, addig a kertrendezéssel sem tudunk foglalkozni (és amíg a biztosító nem fizet rendesen, addig az autóroncs marad a kertünk ékessége, szóval így lesz ez még egy darabig). Na drága utódom jól be is zabált a fűből, pedig esküszöm figyeltem rá, de sokkal gyorsabban tudja az arcába lapátolni az ilyesmit, mint gondoltam volna. Ha az ebédhez is így állna, boldog lennék, de egyelőre sajnos csak azt tudom nagyobb mennyiségben megetetni vele, ami tartalmaz banánt. Így keletkezett a babarecepttáramban a tökfőzelék csirkével és banánnal, illetve a paradicsomos-banános burgonyafőzelék, és a legrosszabb az egészben, hogy a hőmérséklet miatt mindig megkóstolom, mielőtt odaadom neki.
A következő bevezetendő étel terveim szerint a padlizsán lesz, a mai tapasztalatok alapján gondolkodom rajta, hogy banánnal adjam vagy egy kis kerti földdel és fűvel keverve, az utóbbi legalább nem édes. Illetve a másik lehetőség, hogy megcsinálom az ételt, kiborítom a szoba közepére, és úgy csinálok, mintha tilos lenne hozzáérnie, és közben hagyom, hogy egy-egy szerinte észrevétlen mozdulattal jól megcsócsálja az egészet. Sőt, lehet, hogy kipróbálok egy kifinomultabb taktikát: beleültetem a gyermekemet az etetőszékbe, leteszem elé a kaját, és nem hagyom, hogy megfogja. Mivel neki is két keze van, meg nekem is, és két babakéz jóval több, mint két felnőttkéz - mint az köztudott -, úgyis szép lassan magába fogja tömni az egészet, hiába tiltakozom.
